Mi a giclée? A giclée (ejtsd: zsiklé) francia szó, jelentése: fröcskölt. Az elérhető legmagasabb nyomtatási minőséget jelenti tintasugaras nyomtatási technikával savmentes, archív alapanyagokra. Ezen felül egy eredetiségi tanúsítvánnyal igazolt művészeti kiadási mód. Az IM GALÉRIA kínálatában Nagy Boglárka legkeresettebb művei már elérhetőek többféle méretű, limitált szériás, szignózott giclée vászonprint és papírnyomat verzióban! A képek melletti gombra kattintva az oldal átirányításra kerül az IM GALÉRIA oldalára, ahol a méretek és részletes adatok mellett az árakat, illetve a rendelési és szállítási információkat is találja!
‘THREE KOIS’
“Ezt mindig is szerettem: nem csinálni mást, mint kora reggel odaülni a hófehér vászon elé, és csak meredni rá. Magamban vászonmeditációnak neveztem. Habár még egyetlen vonás sincs rajta, a vászon semmiképp sem üres. Fehérségében csendesen ott rejtőzik a születni készülő mű. Ha jól figyelünk, észrevehetjük a sokféle lehetőséget, amelyek végül mind egy irányba mutatnak. Ezt a pillanatot szeretem. A pillanatot, melyben lét és nemlét összefolyik.” – MURAKAMI HARUKI (A Kormányzó halála)
RENDELHETŐ MÉRETEK:
120×90 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
80×60 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
60×45 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 50
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)

‘KOI POND’
“Amikor jól éljük életünket és utunkon vagyunk, az áramlás visz magával.”
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×125 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
80×100 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

‘GEISHA’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×150 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
70×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

‘BLACK GEISHA’
“Aki kifelé tekint, álmodik, aki befelé, az ébred.” – CARL GUSTAV JUNG
RENDELHETŐ MÉRETEK:
140×90 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
110×70 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

‘TSURU BIRDS’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×140 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
75×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

“A legfőbb spirituális törekvésem az, hogy megmaradjak a pillanatban. Ne próbáljak a jövőbe látni és hogy átérezzem a jelenben rejlő hatalmas erőt. Ez, barátaim, a boldogság titka” – OPRAH WINFREY
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×140 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
75×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘BLUE GEISHA’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×150 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
70×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘BLUE GEISHA’
“Szája sarkában halvány mosoly bujkál. Nem tudom pontosan megmondani, miért, de nekem tökéletesnek tűnik ez a mosoly. Kicsiny, napsütötte helyet juttat eszembe, mert csak csendes, eldugott zugba tűz be így a derűs napsugár.” – MURAKAMI HARUKI
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×150 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
70×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘OM NAMAH SHIVAYA’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
130×90 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
80×55 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

‘TOGETHERNESS’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×120 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
85×102 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

“Kahlil Gibran azt mondja: a két szerelmes olyan, mint egy templom két oszlopa – ugyanazt a tetőt tartják, de önmagukban állnak. A tető tartása szempontjából együtt vannak, de lényegüket, lényüket tekintve különállók. Legyetek egy templomnak, a szeretet ugyanazon templomának oszlopai, melyek ugyanazt a tetőt tartják, de gyökereitek saját lényetekből eredjen. Akkor megismeritek az egyedüllét szépségét, tisztaságát, egész-ségét és egészségességét is, és megismeritek az együttlét örömét, táncát, muzsikáját is.” – OSHO
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×120 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
85×102 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘TRANQUILLITY’
“Egy vagyok a Mindenséggel.”
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×140 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
75×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘TRANQUILLITY’
“Egy vagyok a Mindenséggel.”
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×140 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
75×105 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘FREEDOM BLUES’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×120 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
85×102 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘FREEDOM BLUES’
“Valójában mindannyian a Nagy Sirály gondolatát testesítjük meg, a korlátlan szabadság eszméjét, és az, hogy pontosan, tisztán repülünk, egy lépés valódi énünk kifejezése felé. Mindazt, ami ebben korlátozna, le kell küzdenünk.” – RICHARD BACH (Jonathan, a sirály)
RENDELHETŐ MÉRETEK:
100×120 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 15
85×102 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘COLORFUL STILETTOS’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
60×60 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

“Egy nő szép cipőben sosem lehet csúnya.” – COCO CHANEL
RENDELHETŐ MÉRETEK:
60×60 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25
VÁLASZTHATÓ OPCIÓK:
HAHNEMÜHLE PHOTO RAG ULTRA SMOOTH 305 gr papírnyomat (keret és paszpartu nélkül)
FINE ART – GICLÉE vászonkép (fényes bevonatú 100% pamutvászon keretre feszítve)
‘TANNING GIRL’
RENDELHETŐ MÉRETEK:
50×60 cm – limitált kiadás, szignált, Edition of 25

“Akárhol is vagy, légy ott teljesen!” – ECKHART TOLLE